Tájékoztató útfelújításról
2024-04-29 09:37
Tisztelt Tornyospálcai Lakosok!
Tornyospálca Község Önkormányzata nevében Örömmel értesítem a lakosságot, hogy az infrastruktúra-fejlesztési programunk következő lépéseként hamarosan elkezdjük az Ady Endre utca, Ady köz, Bajcsy-Zsilinszky utca, Dózsa utca, Honvéd utca, Honvéd köz, Köztársaság utca, Szabadság utca, Táncsics utca, Vasvári Pál utca aszfaltburkolatának felújítását. A beruházások eredményeként az utak új kopóréteget kapnak, illetve megerősítjük a padkákat is. Az útrekonstrukció összértéke 107 millió forint, melyet önkormányzatunk teljes egészében az saját költségvetéséből finanszíroz.
Az elmúlt évtizedekben kialakult gyakorlat szerint az Európai Unió belterületi útépítésekre, felújításokra nem, vagy csak korlátozott mértékben juttatott forrásokat, melyet a magyar kormány sem tudott olyan mértékben ellensúlyozni, hogy az elegendő forrást biztosítson az ország több mint 3000 településén lévő belterületi utak felújítására. E tapasztalatok miatt döntöttem úgy, hogy a település sikeres gazdálkodásának eredményeként a saját beruházások finanszírozására több év alatt összegyűjtött forrás egy jelentős részét a települési infrastruktúra fejlesztésére kell fordítanunk. Javaslatomat a képviselő-testület tagjai egyöntetűen támogatták, így vált lehetővé, hogy európai uniós és kormányzati támogatás nélkül is bele tudunk vágni ezekbe a nagyon költséges beruházásokba.
Az előkészítési munkák 2024. április 29-től kezdődnek, amelyek május közepétől az új aszfaltréteg terítésével folytatódnak. Az építési munkák idejére forgalomkorlátozásokra, illetve az aszfaltszőnyeg terítésekor teljes útlezárásra is lehet számítani. A konkrét korlátozásokról előzetesen értesítjük az érintett utcák lakóit. Kérjük kísérjék figyelemmel a településünk honlapján megjelenő aktuális híreket: www.tornyospalca.hu.
A munkálatok – várhatóan – egy-két napos kellemetlenségeket okoznak majd, ami miatt türelmüket kérem! Reményeim szerint a kellemetlenségekért kárpótol bennünket a beruházással kialakuló jobb minőségű úthálózatunk.
Természetesen a helyi infrastruktúra-fejlesztési programunk ezzel nem fejeződik be, hiszen már folyamatban van a következő évi útfelújítások tervezése.
Tornyospálca, 2024. április 29.
Lukácsi Attila
polgármester